Megkóstoltam a frisset

November elején az olajfa tele van zöld, és lila bogyókkal. A zöldek még kisebbek, feszesek, a lilák nagyok, némelyik mint egy kisebb szilva, duzzadnak az olajtólm eg a víztartalomtól Az embernek kedve lenne beleharapni, de ettől óva intek mindenkit. Borzalmas keserű íze van, én pár éve hivatalból megkóstoltam, azóta mindenkit lebeszélek róla. Van aki nem hisz nekem, de ez az első harapásig tart úgyis. Lenyelni lehetetlenség, a szájhoz érve azonnal rükvercbe kapcsol.

Ahogy beléptem a sajtolóba, megcsapott a tömény olívaolaj illata, amely sűrű volt, kicsit csípős, de nagyon friss. Ez egy kis, családi üzem, elég eldugott helyen, a sziget csücskében, pár méterre a tengertől. Tulajdonképpen alig van kitáblázva és az ember rögtön elbizonytalanodik, mert egy családi ház udvarára érkezik meg, pusztán a garázson egy A4-es papír jelzi hogy itt bizony olajsajtolás folyik. A házinéni éppen teregetett és nem nagyon izgatta magát, hogy 6 vadidegen ugrik elő egy autóból. Megkérdeztük, van-e friss olajuk. Kelletlenül megjegyezte, hogy van, dea férje éppen nincs otthon. Aztán az üzleti érzék megpiszkálta belülről, és megkérdezte mégis mennyi olajat szeretnénk vásárolni. A válasz felért egy "Szezám tárulj" varázsigével. Szeme felcsillant, arca kipirosodott, széles mosoly töltötte be az arcát, és szinte már túlzó kedvességgel tájékoztatott bennünket, hogy a férje 10 percen belül itt lesz. Így is lett, addig is kinyitotta nekünk a sajtolót, de ez felettébb gyanús volt, mert közben még beszélt hozzánk a teraszról. Kiderült, ő, az ikertestvére és a férje együtt laknak, de az ott töltött óra alatt nem derült fény arra kis is a feleség valójában. De végülis nem a brazil szappanoperáknak voltunk háttértanulmányokat folytatni, úgyhogy befáradtunk a sajtolóba.

Rekeszekben álltak a frissen (ez néhány napot jelent, amikor ott voltunk maga a szüret szünetelt az eső miatt) szedett zöld és lila bogyók. Itt teljesen gépesített a sajtolás, elől beöntik a bogyókat, a gép átmossa őket, majd mennek a zúzóegységbe és onnan a présbe, a gép végén pedig opálosa, sűrűn folyik ki a friss, első sajtolású extra szűz olívaolaj.

Ezt meg is kóstolhattuk, kis pálinkáspoharakban.

A friss olaj kicsit csípős, nagyon lágy, és még az üledékek miatt egy nagyon picit kesernyés, de egy hónapos pihentetés után ez már nem érezhető rajta. Az olaj ilyenkor még egy opálos, homályos de hihetetlen zöld színben pompázó folyadék, később, a tárolás során válik áttetszővé.

A friss olajat üvegekbe töltötték, amiket szakszerűen lezártak, így akár másfél évig is tárolható. Fontos, hogy sötét színű üvegben tároljuk hosszú távon, a fény nem tesz igazán jót neki. Az olívaolaj nehezen avasodik, de azért másfél éven belül célszerű felhasználni. Ez nekem mondjuk nem lesz probléma, tavalyi év folyamán 5-6 liter simán elfogyott. Igaz, én a hajamra is ezt teszem pakolásnak, és néha éhgyomorra leküldök egy kiskanállal, állítólag csodákat tesz.

És ti mennyi olívaolajat használtok évente?

Olajbogyószüretre megyek

Hogy mióta ábrándozok erről, nem is tudom. Csak azt, hogy mindig is látni akartam, tapasztalni a friss olajat. Annyit olvastam szüretről, sajtolásról, hogy saját szememmel - orrommal - szájammal akartam megtapasztalni.

Jártam már megannyi olajsajtolóban, de mindig nyáron, amikor az olaj sem a legfrissebb már, és a bogyók is félúton járnak az érés felé. Eddig egyszer láttam fekete olajbogyót fán, igaz, az itthon volt, mert hoztam haza egy olajfát, amin volt néhány bogyó, ezek beértek novemberre.

Úgyhogy, fogom magam és elmegyek a legközelebbi olajfaligetbe a hétvégére, és megnézem magamnak ezt a dolgot közelebbről.

Kutakodásom eredményeképpen arra jutottam, hogy a legközelebbi lelőhely Horvátországban, a Pag-szigeten van, Lun falucskában. Itt működik a sziget (és a környék) egyetlen olajsajtolója, ahol évente közel 130 tonna olajbogyót dolgoznak fel.

Bár a horvát olajok nem világhírűek, semmiben sem rosszabbak egy olasz, spanyol vagy francia olajnál, egyszerűen olyan kis mennyiséget állítanak elő országszinten, hogy nincs túl sok esélyük a nemzetközi élvonalba kerülni.

Mivel a tavalyi szüretről kaptam friss (2 napos olaj, ezt még legalább egy hónapig kell hagyni ülepedni) olajat, bizton állíthatom, hogy kiváló minőségű, legalábbis ízben-állagban messze felülmúlják a boltban kiváló minőségűként adott olajakat (ez utóbbiak között is vannak nagyon jók, mint például a Carapelli - de nem mérhetőek egy frissen sajtolt olajhoz). De meg merem kockáztatni, hogy az idén Provence-ban vásárolt olaj, bár a 2008-ast vettem, sem annyira jó ízű, mint a frissen sajtolt horvát.

Este vélhetően már többet fogok tudni erről is, kíváncsian várom.

Expressz almás pite

Az almás pitét egész évben szeretem, de főleg ősszel és télen, nyugis délutánokon és estéken. Enni is és készíteni is jó, egyrészt rengeteg variációja van, másrészt az elkészítés módjától függetlenül is mindig más ízűre sikerül. Egy biztos, rossz még sose volt.

Az az igazság, hogy sokkal többször lenne kedvem enni, mint ahányszor időm van elkészíteni. Vannak azonban olyan igazi almáspités napok, amikor se időhiány, se más tennivaló nem lehet mentség a kínzó pitehiányra.

Ilyenkor jön az expressz almás pite. Ez akár egy főre is elkészíthető, egy kis hőálló tálban.

1 főre

1-2 alma, a tál méretétől függően, megpucolva, szeletekre vágva

2 evőkanál vaj (és/vagy mogyoróvaj)

cukor

liszt

csipet fahéj

A vajból 1 evőkanálnyit megolvasztok és egy pár cseppel kikenem a tálat. Belerakom az almaszeleteket, a maradék olvasztott vajjal meglocsolom és egy jó csipet cukrot rászórok és egy leheletnyi fahéjat is.

A morzsához a maradék vajat elkeverem annyi liszttel, hogy ne álljon össze és egy kevés cukrot ebbe is teszek. Én legutóbb darabos mogyoróvajjal készítettem a morzsát.

A morzsát rászórom az almaszeletekre, és betolom a sütőbe, úgy 20 percre 200 fokon. Ennyi idő alatt az alma szinte felolvad a vajban, a morzsa pedig ropogós kéreggé áll össze.

Szigorúan kanállal kell enni, vágni lehetetlen, nem is érdemes, egybe be lehet lapátolni az egészet.